2010. december 23-án, csütörtökön 16 órától, Egyházasdengelegen újra megrendezésre kerül a Hazaváró Karácsony ünnepségünk.
A település parkjában kezdődő gyerekek műsorát a Művelődés Házában folytatjuk, melyre minden korosztályt nagy szeretettel várunk.
Szűkebb – tágabb környékünkön meghirdetjük a legszebb kívánságok estéjét, ugyanis a műsorunk végén KÍVÁNSÁG LAMPIONOKAT fogunk az ég felé bocsájtani, hogy a címzettekhez a lehető legközelebb vigyük azokat! Ennek a programelemnek a címe: Gyújtsunk csillagot!
Várjuk a kívánságokat (amiket ráírunk majd a lampionokra) a
Kreatív Klub 3043 Egyházasdengeleg Kossuth út 1., illetve az iskola@dengeleg.hu címre.
Ezúton mindenkit sok szeretettel hívunk alkalmunkra, hogy jelen lehessen a kívánságok útra-bocsájtásánál, ami reményeink szerint felejthetetlen élmény lesz.
(Az elképzelés csak szélcsendes időben valósulhat meg, így ha az időjárás megakadályozza a „csillaggyújtást”, akkor a téli szünetben az első adandó alkalommal a Kreatív Klub tagjai megteszik ezt. Programunkkal nem veszélyeztetjük környezetünk, ugyanis tűzálló és biológiailag lebomló papírból készültek az eszközök, így nagyon kis esélye van annak, hogy kárt tegyenek.)
Egyházasdengeleg, 2010. november 28. (Ádvent első napja)
A szervezők (Kreatív Klub – Héhalmi Általános Iskola Egyházasdengelegi Tagiskolája
3043 Egyházasdengeleg Kossuth út 1. E-mail: iskola@dengeleg.hu) nevében:
Zsiga Tamás
(a használt eszközök megtekinthetők a http://kivansaglampas.net/ oldalon. Mi fehér lampionban gondolkodunk, amire filctollal írnánk a kívánságokat)
2009. december 20-án délután négykor közös ünneplésre gyűltünk össze Egyházasdengelegen, a feldíszített parkban. Az ünnepség előtt sült tökkel, almával, krumplival, valamint forralt borral és teával kínáltuk a nagy hideg ellenére, szép számmal gyülekezőket. A rövid köszöntő után a polgármesteri megnyitóban szó volt az ünnep jelképeiről, az angyalok, a gyertya, a Háromkirályok és Jézus születésének kapcsán elhangzott a Hazaváró Karácsony rövid története is és, hogy új jelképe lett az itt élők ünnepének, egy fénykarácsonyfa.

Aranyba fürdetve megformált ágai, melegséget hoz lelkünkbe. Mindezeken kívül van egy fontosabb jelkép, egy érzés, ami ezen időkben különösen felerősödik… A szeretet. Kerüljön minden fa alá, lebegjen be minden szobát és töltsön meg minden szívet – szólt a zárógondolat.
Meghitt zene hangjaira mécsesek lobbantak, gyertyák hintáztatták lángjaik.
Néhány vers, és az énekkar szolgálata után bevonultunk a Művelődési Házba.
Az ünnep betlehemezéssel, énekkel, táncokkal (a Táncoló Talpak több blokkot is előadott) folytatódott, majd ökumenikus istentisztelet vette kezdetét, melyet az evangélikus énekkar karácsonyi dalai tettek teljessé. A helyi és palóc népszokásokat felelevenítő jelenet és a gyerekek csillagszórói szikrázó ünnepi díszbe öltöztették lelkünket.
Minden közreműködőnek, segítőnek és szereplőnek, valamint azok felkészítőinek hálás köszönet a délután megszervezéséért és a nevükben is kívánunk Áldott Karácsonyt és Sikerekben Bővelkedő Új Évet!
Zsiga Tamás
polgármester
A tél beköszöntével eljönnek a legmeghittebb ünnepek és itt kopogtat a Hazaváró Karácsony is. Igaz szeretettel és nagy tisztelettel hívunk meg minden kedves dengelegit, minden elszármazottat és minden kedves érdeklődőt, akik honlapunkra látogatván kedvet éreznek, hogy ezen alkalmon ünnepeljen velünk. Megkérünk mindenkit, hogy adják tovább a hírt és az elszármazott rokonokat, ismerősöket, barátokat szólítsák meg, hívják el, hogy ne csak nyáron a Juniálison, hanem így télen is jöjjenek el és töltsünk el egy közös délutánt. A hívó szónak reményeink szerint nem fognak ellenállni és 2009. december 20-án délután négykor összegyűlünk a közös ünneplésre a parkban. Egy-egy mécsest gyújtva, forralt bort, teát kóstolgatva, sült krumplit, vagy sült tököt ízlelgetve, beszélgetve kezdődik a közös ünnep. Közösen átvonulva a Kultúrházba a gyerekek folytatják a Betlehemezést - műsort, táncokat és egy ökomenikus istentisztelet keretében módunk lesz bensőnket is ünnepi díszbe öltöztetni, melyhez az énekkar szolgálata is hozzásegít.
Mindenkit elvárunk közös ünnepünkre!
Zsiga Tamás
polgármester