Immár megtekinthető a június 18-19-i Hazaváró Juniális galériája.

Hazaváró Juniális 2010 - Galéria
Címkék: 2010, Hazaváró Juniális.
"3-1-2 meridián-gyakorlat" tanfolyam Egyházasdengelege
Címkék: 2010, doktormadarak, meridián.
2010. július 4-én, 10:00 - 15:00 között "3-1-2 meridián-gyakorlat" tanfolyam lesz az egyházasdengelegi művelődési házban.
A rendezvény plakátja letölthető.
14. Hazaváró Juniális (2010. június 18-19.)
2010. június 18 – 19-én tizennegyedik alkalommal rendeztük meg Egyházasdengeleg falunapját, a Hazaváró Juniálist.
A két nap eseményei közül, a hagyományokhoz híven 18-án, pénteken kapott helyt az Ökumenikus Istentisztelet, a koszorúzás-megemlékezés a település Hősi Halottairól és a komolyzenei hangverseny (a Corelli trió előadásával) az „ezeréves” templomunkban.
Szombaton gondunk volt a gyerekek szórakoztatására is, Airsoft bemutatótól kezdve az arcfestésig, illetve lufi-hajtogatásig többféle program várta őket. Természetesen idén is lehetőség volt a közös szombati ebédre, és idén is volt főzőverseny, melynek keretében új, sőt meglepő ízek is a tányérra kerültek. A helyiek finom süteményei és a Nagyi Klub kemencés kelt tésztái megkoronázták ebédünk. Ismét versenyeztek a gazdák pálinkái, hiszen nagy érdeklődés mellett a kupica-vizit, illetve a stampa-mustra szolgált a kóstolásra. Harangszó után nem sokkal – szintén hagyomány szerint - nyílt kiállítás az iskolában helyi hímzett kötényekből és csodás fafaragásokból, Balogh István könyveinek bemutatójával.
Idén is nemes virtusra hívtuk a vetélkedni vágyókat (vidinái és érdengelegi barátaink), ismét az Apák Napja jegyében, sőt a „láthatatlan” jelző is odakerült ehhez a nemzetközi programelemhez. A helyi és a turai öregfiúk foci rangadójából, csak a 3. félidőt sikerült megrendezni, de ez egyáltalán nem szegte kedvüket, sőt!
A vetélkedők mellett nem maradhatott el a kulturális blokk sem, a gyerekeink és a héhalmi táncosok mellett a LIPA Szlovák Folklóregyesület fellépői ismét ropták a táncot színpadunkon. Házigazda a helyi Táncoló Talpak volt, akik elhívták Szarvasgede asszonyait és leányait is Kán-kán bemutatójukkal. Egyébként a Táncoló Talpak a nap folyamán többször csalogatták (sor)táncot tanulni a helyieket.
Idén külön szórakoztató blokk szerveződött Koós János és barátai, Ihos József valamint a Matyi és a Hegedűs produkcióiból, remélhetőleg mindenki örömére.
Újra megmutatták ügyességüket a karatésaink, melyet az „Erős emberek” viadala követett. Egész nap lovaglás, rekesz-mászás, Airsoft bemutató, 3D-s öröm-íjászkodás, illetve egészségügyi szűrések (pl. bőrgyógyászati szűrés) mellett, a Doktormadarak 3-1-2 meridián-gyakorlatai várták az idelátogatókat, sőt „Sportolj és fogyj az egészségedért és az életedért!” életmód-változtató verseny is indult ezen a napon. Az esti meglepetés-program után (melyről csak annyit árulunk el, hogy a Táncoló Talpak könnyed produkciói és a parádés hangulatú karaoke verseny mellett volt férfi lábszépség verseny is), össznépi tánccal zártuk a 14. falunapunkat, melyet részben a tábortűz körül tartottuk.
A beszámoló mellett hálás köszönet illeti minden szervezőnk, segítőnk, támogatónk és minden fiatalt és idősebbet, hogy ezt a helyi ünnepet segített megrendezni és lebonyolítani!
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa
Megjelent a DENGELEG 2010. évi 4. száma
Címkék: 2010, Dengeleg.
Már letölthető honlapunkról a DENGELEG önkormányzati tájékoztató 2010. évi 4.száma.
TEGYÜNK MI IS KÖRNYEZETÜNKÉRT! KOMPOSZTÁLJUKNK!
Címkék: 2010, Hazaváró Juniális, falunap, iskola, komposztláda.
Lakossági komposztálást népszerűsítő mintaprojekt a Pásztói kistérség déli településein
Egyházasdengelegen a Hazaváró Juniális szombatján (2010. 06. 19.) 14.00-kor kerülnek kiosztásra a komposztládák, érkezési sorrendben, a készlet erejéig (30 db).
A mintaprojekt célja:
- komposztálóládák kiosztása a dél nógrádi településeken élő lakosság részére,
- zöld hulladék visszakerüljön a természetbe, ezáltal a kommunális hulladék mennyisége csökkenjen, zöld hulladék égetése minimalizálódjon.
Bővebb tájékoztató letölthető PDF formátumban.
14. Hazaváró Juniális (2010. június 18-19.)
Címkék: 2010, Hazaváró Juniális, falunap, iskola.

Immáron tizennegyedik alkalommal rendezzük meg falunapunkat, a Hazaváró Juniálist. Minden Hazaváró tartogatott meglepetést, jobbítást. Az amerikai eredetű Apák Napja közel egyidős az Anyák Napjával, s a világ számos országában egyenrangú társa a család többi tagjának ünnepével. Idén másodszor vesszük programunkba, így elmondhatjuk, hogy hagyománnyá vált, hiszen június harmadik vasárnapja egy évszázada az apáké.
A két nap eseményei közül, a hagyományokhoz híven 18-án, pénteken 16.30-tól kap helyt a koszorúzás és a komolyzenei hangverseny, valamint az Ökumenikus Istentisztelet.
Másnap gondunk lesz a gyerekek szórakoztatására is, Airsoft bemutatótól kezdve az arcfestésig, illetve lufi-hajtogatásig többféle program várja őket. Természetesen idén is lehetőség lesz a közös szombati ebédre, és ez évben is lesz főzőverseny, melynek keretében új, de akár meglepő ízek is a tányérra kerülhetnek. Ismét versenyezni fognak a gazdák pálinkái, hiszen lesz újra kupica-vizit és stampa-mustra. Harangszó után nem sokkal – szintén hagyomány szerint - nyílik kiállítás az iskolában, Balogh István könyveinek bemutatójával.
Idén is nemes virtusra hívjuk a vetélkedni vágyókat (vidinái és érdengelegi barátaink), ismét az Apák Napja jegyében, sőt a „láthatatlan” jelző is odakerül a programhoz. Délután a turai és a dengelegi öregfiúk mérik össze foci-tudásukat.
A vetélkedők mellett nem maradhat el a kulturális blokk sem, a gyerekeink és a héhalmi táncosok mellett a LIPA Szlovák Folklóregyesü-let fellépői ismét ropják a táncot színpadunkon. Házigazda a helyi Táncoló Talpak, akik a nap folyamán többször hívják (sor)táncot tanulni a helyieket.
Idén külön szórakoztató blokk szerveződik Koós János és barátai, Ihos József valamint Matyi és a Hegedűs produkcióiból, remélhetőleg mindenki örömére.
Újra megmutatják ügyességüket a karatésaink, melyet az „Erős emberek” viadala követ. Egész nap rekeszmászás, Airsoft bemutató, íjászkodás, illetve a Doktormadarak 3-1-2 meridián-gyakorlatai szórakoztatják az idelátogatókat. Az esti meglepetés-program után, az össznépi tánccal zárjuk a 14. falunapunkat.
Terveink szerint a június 19-i, szombati program:
9.00 „Ízvarázs” főzőverseny
10.00 „Sportolj és fogyj az egészségedért és az életedért!” életmód-változtató verseny
10.00 Gyerekprogramok,
- „fiús játékok”
- „lány szépítkező”
10.30 3D-s vadászíjászverseny
12.00 „Stampa – Mustra”
- Ételek zsűrizése – ebéd
12.30 Balogh István könyveinek bemutatója
- Kiállítás megnyitója az iskolában: helyi hímzett-varrogatott kötényekből.
- Íjászverseny gyermekkorcsoportban
13.00 - 16.00
- Testvérfaluk vetélkedője „Határok nélkül” a „láthatatlan” Apák Napja jegyében
- Kulturális műsor - Néptánc (a Táncoló Talpak, a környező települések csoportjai és a Lipa fellépésével),
14.30 Öregfiúk rangadó (Dengeleg-Tura)
16.00 Szórakoztató műsor (Koós János és barátai, Ihos József valamint a Matyi és a Hegedűs)
18.30 Karate bemutató, erős emberek viadala új és meglepő feladatokkal
20.00 Eredményhirdetések, Esti Zsóka-Show® a Táncoló Talpak vendégszereplésével - tábor-tűz.
- „PARK-PARTY”
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa
A program letölthető PDF formátumban is.




